Miért nem eszünk állati testet?

Először is, minden táplálék egy tudatot hordoz, az eredetének megfelelően. Az állati test az állati tudatot hordozza, amelynek fő tulajdonságai az agresszió, a félelem. Ma már tudományos kutatások eredményeiből is kitűnik, hogy a húsevők általában idegesebbek és merevebben gondolkodnak, nem képlékenyek, ami a tűrőképességet, a türelmet illeti.

A másik dolog az erkölcsi vonatkozása a hús megszerzésének. Kevés ember van, aki szívesen ölné meg saját kezével az állatot. Miért? Mert rosszul érzi magát tőle. Az ember lelki alkata nem az élet kioltására van beállítva. Egyik kezünkkel simogatjuk a kedves állatokat és etetjük, a másikkal már a kést tartjuk, hogy megöljük őket. Sajnos a vágóhidak látogatása valamiért nincs benne az iskolások felvilágosító programjában. Ez egy olyan téma, mint a halál valósága, kerüljük. Ez a mostani hústermelés mellett még csak a kisebbik probléma. Ha végignézed a youtube-on a „Földlakók” című filmet, akkor meglátod miről beszélünk. Az élőlények kínzásáról.

A harmadik dolog a Bolygó kizsákmányolása. Itt már a konkrét számok beszélgetnek és azok bizonyítják, hogy az élet nem tartható fenn egy jelenlegi léptékkel fejlődő húsipar mellett. Mindenki úgy érzi, hogy ez nem az ő felelőssége. Mi azt mondjuk, igen. Ez igenis az egyén felelőssége a Föld Anyával szemben, aki neki a testet adta.

Gunagriha

Linkajánló a témában:

AMIT ESZEL, AZ LESZEL

VEGETÁRIÁNUS ÉS VEGÁN SZAKÁCSKÖNYVEK

www.827kitchen.com – vegán étterem Budapesten

 

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja