Egyetlen dolog, amit Istennek adhatsz és ugyanakkor egyetlen dolog, amivel boldog lehetsz egy és ugyanaz, a hála. Ezt meg kell tanulnunk. Nekünk nem igen van, amit Istennek adhatunk. Egy ima? Mit is ér az, ha közben a fejünk elkalandozik és az imába vágyaink kötődéseit öntjük bele. Kinek is okozhatna az örömet. Meditáció? Hogyan is állunk vele? Nem tartunk ott, hogy érzékszerveinkről leválva lélekmadarunkkal repüljünk a transzcendentális létünkben. Nem, egyik sem. Marad csak a pozitív energia, a hála, amivel a Legfelsőbbnek örömet tudunk okozni.

Naponta nem egyszer történik meg, hogy valami neked nem jó. Mondhatnám, hogy nem jónak értékelsz valamit a te egyéni szempontod, érdeked, értékskálád, stb. miatt. Ezt nem engedheted meg magadnak. Tudniillik ez az, amiért az élet tele van problémával. Nem jól kezeljük a dolgainkat. Nem azt nézzük, hogy mennyivel jobb a dolog, mert hát sokkal rosszabb is lehetne, hanem azt, hogy miért nem ideálisan jó valami. Nem is tudjuk amikor szerintünk egy negatív dolog történik, hogy talán azért szükséges, hogy valamikor valami jó nő ki belőle. Tudjuk ezt látni? Nem. Próbálunk ilyet elképzelni? Nem. Tudhatjuk, hogy a „rosszal” nem valami tragédiát kerültünk el? Nem. Tudatlanok vagyunk és csakis ezért szeretnénk a saját meglátásunk szerinti közvetlen „jót” azonnal megkapni.

Tehát a saját életfolyamataink becslési rendszerében rossz szokással dolgozunk. Nem vagyunk, nem tudunk körültekintően, legalább óvatosak lenni. Inkább kihisztiznénk a szerintünk nekünk azonnal kijáró bónuszt. Hidd el nekem, hogy ez a gyökere az alap boldogtalanságunknak!

Persze megtörténhet akkor is, ha már önmegfigyelőkké váltunk, hogy háborgunk, mert hiszen egy szokás megváltoztatásáról van szó, de ezt le kell állítanunk. Ezt csak a hála érzéssel lehet megtenni. A nem-jót helyettesíteni kell! Ha elképzeled, hogy a rossz fokozat skálán a helyzet mennyivel mélyebben lehetne, akkor már értelmileg is felszabadult vagy, hogy nem rosszabb a dolog. Már van egy kis fény a sötét kobakunkban.

A hála egy érzés és azt mint olyat meg kell tanulnunk, mert az emberi lélektani folyamatban nem ismert. Azt kell legelőször a háláról tudnunk, hogy az számunkra még egy új dolog, egy idegen nyelv, amit gyakorolnunk kell. El kell fogadnunk legelőször, hogy azt nem ismerjük. Mi emberek nem tudjuk mi az, hogy hála. Ezért ne gondold azt amikor gondolatban elmondod, hogy hálás vagy ezért vagy azért, hogy az valóban a hála is volt, amit így elintéztél és ezáltal „gyakoroltad” is. Nem, ez még nem a hála. Mert az emberi értelem képtelen a hálára, mert az egy érzés, nem egy gondolat. A szív a hála kútja. És mivel az ember az értelmében él, nem is tudja értékelni és elképzelni sem, hogy a hála ténylegesen átalakítja mind a belső, mind pedig a külső életünket.

Tehát amikor odáig jutok, hogy a hála gondolat megszületik bennem, például azért, hogy nem rosszabb a helyzet, vagy azért mert kimondottan jó a helyzet, akkor ezt a gondolatot ki kell terjesztenünk egész lényünkbe. Ha kiterjed bennünk, akkor belénk jön, viszont mi is tudatosan a szív érzésünkkel bele kell menjünk a hálába (az elterjedt hála-gondolatba) azért, hogy a gondolat egy érzés formát vegyen fel a lényünkben. Ehhez az elején mindig egy pici idő kell, hogy tanuljuk. A hála érzést aztán ha megtanultuk, akkor már gyorsan megy, sőt automatikussá is válhat. A hála érzés egy olyan érzés, amikor a lényben nem marad semmi feszültség, valahogy minden leül, egy rövid időre mintegy átadás jön létre. Egy olyan állapot, amelyben az alázatosság él. Hiszen átadás csak az alázatossággal történhet meg. Igen, a hála az átadás formája, vagy inkább talán a kerete, amiben ez megjelenhet. A hála egy olyan érzés, amely az átadást mozgósítja bennünk. Minden igazi hála érzés egy önátadás a Belső Istenségünk iránt. Végül is ez az átadás amit a Legfelsőbbnek automatikusan fel tudunk ajánlani. Erre ha gondolunk nagyon jó, de ha nem gondolunk úgy is jó, mert ez mindenképpen megteszi a magáét.

A hála mindig belülről nő ki. Ezt meg kell tanulnunk. Jóllehet hála-gondolattal kezdjük meg, de az érzés amikor elönti lényünket, az belőlünk jön elő. Tehát hordozzuk azt, bennünk van az. A hálaérzés egy képesség, ami a szívünkben van és onnan jön ki.

A hála érzésnek sok törvénye van.

A kifejeződött hálát mindig boldogság kíséri.

A csendes hála sokkal erősebb, mint a hangos hála. Tehát légy hálás és hallgass!

Az igazi hála érzés gyökere túlvilági, mondjuk mennyei. Ezért is lehetsz biztos abban, hogy az igazi hála érzésre Isten valamilyen formába mindig reagál. Ennek a reakciónak a jele az öröm, amely a hálával mindig jelen van. Egyszerűen nem lehet egyszerre hálával telt és szomorú lenni.

Az igazi rózsa csodája az illata, az igazi szív illata a hála.

Az emberiség nem ismeri a saját, mindenható eszközét, amely őt szolgálná, a megkoronázatlan királyát, a hálát. A hála mindig tudja a helyes utat, ismeri a helyes megoldást és el is vezet a tökéletességhez. Nincs dolog, amelyet ne érhetnél el hálával. A hála olyan mint egy fizető eszköz, amellyel bármit vásárolhatsz az egész Univerzumban.

Tehát mindennap végy időt magadnak, hogy termeld, termeszd a hálát. Ha megtanultad rájössz, hogy mindig is erre vágytál, hiszen nem szenvedsz semmiben hiányt. Próbáld ki! Amikor valami nem megy, kérdezz rá!

Köszönöm! Gunagriha

 

Még itt egy vers a Barátomtól Puskás Attilától.

BOLOND

Ó, bolond!
Miért vigyorogsz?
Csillog a szemed jókedvedben,
Benne túlvilági pajkosság,
Gömbbé válsz, mikor forogsz,
A levegő is nevet kebeledben.

Ó bolond!
Nem értenek,
Eredendő bűnbe estél,
Bolondnak születtél,
Más a zenéd,
Ismeretlen énekek,
De a kedvességed láttán,
Rajonganak érted a kicsik,
Na meg együgyű felnőttek,
Folt volnál a zsák hátán?

Ó bolond!
Most jól figyelj,
Hallgass meg kérlek,
Légy egy picit komolyabb,
Ne nevess rajtam,
Én is elindultam Világgá,
A Mindenséget a szívemben akartam,
És szándékomban kinevettek,
Újjal mutogattak, sajnáltak,
Bolondnak hívtak, kiátkoztak,
Mondd meg, mit tehetek?

Pedig kristálytiszta volt bennem a szándék,
Minden nap madárszóval keltem,
Éreztem a létezés ajándék,
Mondd, mitévő lehetek?

„Maradj meg bolondnak,
Mert bátor és boldog a bolond,
Már csak azért is,
Mert kiállhatott a sorból,
S mivel nála belső szelek fújnak,
Láthatja bentről a ragyogó napot,
Nem ül sötétben,
S ha elfogadnák,
Világnál vezetne vakot,
Nem unja sosem meg a régit,
Naponta örül az újnak,
Játékos lényével hívogat égit,
Na meg a bolond,
Isten kedves pajtása,
Mert a szívében él naphosszat,
Sosem vicsorog,
S jól megvan bárkivel,
Ha ellensége, ha társa,
Folyton csak vigyorog…”

„De, hogy bolond boldoggá avathassalak,
Egy dolgot föltételen
elvárok tőled őszintén,
Bármit, bármit megtehetsz,
De szomorúnak sose lássalak,
Mert tudod, elmondom,
A világ látja bután,
Mindenkit bolondnak hív,
Ki folyvást csak mosolyog
És szívében állandón vidám,
Aztán félnek is tőlünk,
Egy-százat csinál, harsogják,
Rikácsolnak, ha zenélünk,
De, ha belépsz végleg közénk,
Meglepődsz, hogy vidáman mennyire komolyak vagyunk,
S igazán csak akkor érted meg a zenénk…”

 

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja